Wednesday, February 14, 2007

Josic Julien könyvei

Tisztelt MATASZ - tagok..

Juhász József vagyok, a katonai nevem Josic Julien, 21 évet töltöttem a világ különböző részein zsoldosként, miután legtöbb hadsereg zsoldos, azaz fizetett lett én is megtaláltam helyemet, mint katona és új Hazámat, Horvátországot. Kiderült, tévedtem, ugyanis megismerkedtem Feleségemmel aki, Magyarországi így miután 1996 végén, mikor sebesülésem miatt nyugdíjaztattam
magam, mint horvát főtiszt ideköltöztem és nemrégen emlékirataim, elkészítésébe fogtam, úgy regényformába.
Ma összetalálkoztam Bánki Attila Úrral, aki felajánlott egy helyet az Önök könyvtárában, persze meg örültem a lehetőségnek és a mundér szagának. Hát itt vagyok. Könyvolvasás után pedig várom véleményeiket és kérdéseiket.

Üdvözlettel Josic…

Josic Julien
Az idegenlégiós
Kiadó: Árész Kiadó (2005)

Ez a könyv egy olyan magyar ember élménybeszámolója, aki belépett az idegenlégióba.O is hamar szembesült azzal a ténnyel, hogy a légió valósága nem egészen olyan, mint amilyennek a kaszárnyán kívül látszik. Itt megtapasztalta mindaszt, amit egy hivatásos katona megélhet: harcolt, megsebesült, embert ölt és találkozott élete nagy szerelmével. Legjobb tudása szerint próbált meg helytállni, mint légiós Az életével játszott hazárdjátékot, kalandról karandra emelve a tétet.

 


 

Josic Julien
A Horvát Háború Hősei és én
Kiadó: Árész Kiadó (2006)

A Horvát felszabadító erők egységei a volt Jugoszlávia területén élő népekből állt össze, sőt votak köztük külföldi önkéntesek, még Idegenlégiósok is. A felszabadító háborúban mindig elöl, a védekezésben mindig hátul jártak.Minden parancsnok szívsen láta volna katonái között őket. Ahol a HOS megjelent, ott az ellenség nem volt biztonságban. Senki sem vonhatja kétségbe háborús érdemeiket, hőstetteiket és bátorságukat. Ennek ellenére egy emlékiratban sem említik az ő nevüket, amit katonai elemzők, tábornokok írtak a horvát felszabadító harcokról.jelvényeiket mára törölték a hivatalos horvát katonai jelvénytárból!

 


Josic Julien
Elég volt
Kiadó: Árész Kiadó (2006)

A harmadik kődarab telibetalálta a fészket.Az kifordúlt és láttam, ahogy a két hófehér tojás aláhullik.Mint egy lassított filmen úgy estek,majd nekiütődtek a fűzfa goromga törzsű kérgének…kettétörtek.Kisgerlék voltak benne.Pár nappal kikelés előtt.Elébem hullottak a harsogó zöld fűre…Megdöbbenve néztem őket,ahogy nyakukat nyújtogatják és tehetetlenül vonaglanak.Egyiköjük köldökzsinorján a tojássárgájának egy darabja rajta volt még.Álltam és patakokban folytak könnyeim…Lassan távolodott a kép…ott térdeltem majd harmincöt évvel később a havas úton, a messze távolba.Körülöttem halottak és sebesültek…Ez vagyok én!Nem tanultam a nyolcéves gyerektől…Éreztem az arcomon a patakokban végig folyó könnyeim keserű ízét…Ez volt életem legutolsó és legkegyetlenebb harca,amit ugyan megnyertünk,de én vesztettem. ELÉG VOLT!!!

Posted by Bánki Attila at 11:17:37 | Permalink | Comments (1) »

Monday, November 20, 2006

Könyvismertető

Colby Buzzell: My War (Killing time in Iraq) (angol nyelvű)

 

A könyv alapja a blog, amit Colby írt, amíg Irakban volt. A blog nagy részét letiltották, a maradék itt található: ( http://cbftw.blogspot.com/ ), de Colby most megjelentette (kiegészítve) könyvalakban.
Ez a blog - amíg írhatta Colby - a leglátogatottabb katona blog volt. Colby nem vett részt az OIF harcaiban, ő már csak a megszállt Irakba érkezett, és Mosulban és környékén tevékenykedett (észak Irak, térkép: http://en.wikipedia.org/wiki/Image:Iraq_demography.jpg ), és egy Stryker géppuskása volt.A könyv nagy része azokat a fonákságokat mutatja be, amit csak a hadsereg, vagy a háború tud előállítani. Ne várjon senki katonai akciók, eljárások pontos leírását, inkább az emberi oldalát mutatja meg a történéseknek.

Néhány részlet a könyvből (bár nem igazán a sztorik azok, amik a könyv humorát adják, hanem inkább a Colby stílusa humoros): Egy iraki civil egy autóban Samarrában két amerikai Stryker szakasz közé keveredett. Hirtelen az egyik katona elkezdett tüzelni rá. Erre mindenki a két szakaszban tüzelni kezdett az autóra. Egy idő után leállították a tüzelést. Az iraki még mindig élt és feltartott kézzel kijött az autóból folyamatosan kiabálva “No, mista! Don’t shoot!” (Ne, uraim! Ne lőjjenek!). Az egyik katona megint elkezdett tüzelni rá, amit a két szakasz megint követett. Egy idő után megint leállt a tüzelés, és a felcserük odament, hogy megnézze mi maradt a delikvensből. Csodálatos módon, bár vagy tucat sérülést találtak rajta, semmi komolyabb baja nem történt. A felcser (mivel ez volt az első harci sérültje) izgalmában saját magát szúrta meg a morfinnal, így végül ő lett az egyetlen, aki végül aznap kiesett a szolgálatból.

A toronyőr (Torony) és az őrparancsnok (Frontline Yankee) beszélgetése rádión:

-Frontline Yankee, itt Torony - (habozás a női hangban), azt hiszem látok egy alakokat, akik aknavetőt állítanak fel egy tetőn, vége.

-Torony, itt Frontline Yankee, meg tudja mondani van-e fegyverük, és biztosan tudja azonosítani az aknavetőt?

-Frontline Yankee, itt Torony, negatív, nem tudom megítélni, hogy az aknavető, vagy mi, és nincs AK-juk, vége.

-Torony, itt Frontline Yankee, figyelje az eseményeket, vége.

-Frontline Yankee, itt Torony, vettem, vége.

(tíz másodperc múlva)

-Frontline Yankee, itt Torony, biztos vagyok, ez biztosan egy aknavető. Látom őket ahogy tüzelnek a bázisunkra. Idő: azonnal. Vége.

(robbanások aknavetőtől a bázisunkon)

-Torony, itt Frontline Yankee, tüzelt az aknavetőre, vége?

(még több robbanás aknavetőtől a bázison a háttérben)

-Frontline Yankee, itt Torony - (megdöbbent hang, mintha azt kérdezné, azt akarja hogy lőjjek?) - uhmm, nem, vége.

(még több robbanás aknavetőtől a bázison a háttérben)

-Torony, itt Frontline Yankee, lőjjön, be tudja célozni az aknavetőst, vége?

-Frontline Yankee, itt Torony, mostmár összepakoltak és elmentek, vége.

(felirat a WC-n ezután: ha látsz egy Hajji-t, amint felállít egy aknavetőt, kérlek lőjj rá! Nem akarok alnavetőtúzben enni menni. Köszönöm!)

Nagyon ajánlom a könyvet mindenkinek! A könyv egyes angolnyelvű könyveket áruló boltban is elérhető Budapesten, de az amazon-on is elérhető.

Ajánlotta: Némedi László

Posted by Bánki Attila at 11:03:12 | Permalink | No Comments »

Friday, November 17, 2006

Zrínyi kiadó: Háborús bűnök

Háborús bűnök 

Háborús bűnök címmel érdekes könyvújdonsággal rukkolt ki a Zrínyi Könyvkiadó. “A könyv szerkesztői fölöttébb fondorlatos megoldást választottak. Nem az volt az egyetlen céljuk, hogy korrekt információkat közöljenek az olvasóval egy-egy jogi fogalomról, hanem hogy érzelmileg is hassanak rá. Valójában nem egy közönséges szakkönyv vagy lexikon összeállítására vállalkoztak, sőt nem is törekedtek arra, hogy kimerítő - következtetésképpen száraz és nehezen élvezhető - leírást adjanak az érvényes jogi előírásokról.

Azt akarták, hogy az olvasó ne csak intellektuálisan értse, hanem át is érezze mindazt, amit a jog a maga sajátos nyelvezetével kifejez. - írja a könyv előszavában dr. Valki László nemzetközi jogi szakértő. Valóban ennek érdekében a könyv az olyan címszavak mellett, mint a Hadifoglyok olyan rövid riportokat, esetleírásokat is tartalmaz, amelyek Vietnamban, Boszniában, Ruandában vagy Csecsenföldön lezajlott eseményeket mutatnak be. Az információk és a megrázó, fényképekkel illusztrált leírások egymás mellé helyezésével az olvasó számára szinte láthatóvá válnak az ottani események, és egyben megismeri azt is, miként próbálja az emberiség immár kereken egy évszázada korlátok közé szorítani a brutális erőszak alkalmazását.
A Háborús bűnök című könyvben újságírók, televíziós riporterek és fényképészek vezető hadijogi szakértőkkel és egyetemi tanárokkal karöltve a főbb háborús bűncselekményeket, illetve jogi szakkifejezéseket világítják meg és a nemzetközi humanitárius jog szempontjából vizsgálják korunk kilenc különböző háborúját. A tizenkét országból származó kilencven szerző száznegyven cikke között olyanokat találunk, mint például Sydney Schanbergnek Kambodzsáról, a CNN munkatársának, Christiane Amanpournak a boszniai félkatonai szervezetekről, a BBC tudósítójának, Jeremy Bowennek Csecsenföldről vagy az ismert filmesnek, Gwynne Robertsnek az iraki kurdok ellen Szaddám Huszein által intézett támadásáról készített beszámolói. A vezető szakértők cikkei között M. Cherif Bassiouni az emberiség elleni bűncselekményekről, Diane F. Orentlicher a népirtásról, és Steven R. Ratner a háborús bűncselekményekről írt rövid tanulmányát olvashatjuk. Az előszót Richard Goldstone bíró írta, az ENSZ törvényszékének első ügyésze, míg Lawrence Weschler a The New Yorkertől történeti áttekintést nyújtott. A képek készítői között olyan fotóriportereket találunk, mint Gilles Peress, Susan Meiselas, Sebastiao Salgedo és Annie Leibovitz.
A Háborús bűnök kihagyhatatlan olvasmány, hasznos segédlet a háborús bűnök titkainak megértéséhez, és különösen elgondolkodtató olvasmány a hivatásos katonák számára.

Ajánlotta: Bánki Attila t.szkv

Posted by Bánki Attila at 14:39:43 | Permalink | No Comments »